HALKER KUPA VETERÁN                   

 

HALKER KUPA VETERÁN 2011. 06. 03-05

Idén a 15. jubileumi nemzetközi Senior teniszversenyre, a HALKER KUPÁRA került sor a BBTC Tenisztelepén. Hasonlóan a korábbi évekhez, most is száz fölött volt a résztvevõk száma. Az idõjárás is „kedvezett”, hiszen mindhárom nap jóval 30 fok körül volt a hõmérséklet. A viharfelhõk pedig mindig elkerülték a Tenisztelepet.
Nagyon élvezetes és jó mérkõzéseket láthattunk, mert több kategóriában a ranglista vezetõk is itt voltak. Sikeresen szerepeltek a hazai versenyzõk. Az egyéni számokban 6 érmet (2 arany,2 ezüst és 2 bronz), míg a páros számokban 20 érmet (6 arany, 7 ezüst és 7 bronz) gyûjtöttek össze. Mindkét este vacsorával vendégelte meg a Club a résztvevõket.
Külön köszönet illeti a HALKER KFT-t, akinek a támogatásával sikerült mindenki megelégedésére és örömére ilyen színvonalon megrendezni ezt a versenyt
A versenyrendezõk külön jutalomban részesítettek 3 fõt, akik mind a 15 alkalommal részt vettek ezen a versenyen, valamint 5 fõt, akik csak egyszer hiányoztak.

A résztvevõk nagy része úgy köszönt el: Jövõre ugyanitt!

- Berkes Pál -

Férfi egyéni (35 +):
1. Pór Péter
2. Kõhalmi Péter
3. Jáger Zoltán

Férfi egyéni (45 +):
1. Milosákovics János
2. Lehel Zsolt
3. Simon Tamás
Bíró Gyõzõ

Férfi egyéni (55 +):
1. Fülöp László
2. Dürgõ György
3. Horváth Gábor
Pásti Mihály

Férfi egyéni(65 +):
1. Varannai Csaba
2. Franczia László
3. Kamerda Károly
Hengl Anton

Férfi egyéni(70 +):
1. Palchuber Károly
2. Kádár Endre
3. Takács László
Brand Uwe

Férfi egyéni (80 +):
1. Nemcsik Pál
2. Osváth Zoltán
Nõi egyéni (35 +):
1. Csentey Orsolya
2. Szõke Kriszta
3. Csiszár Antónia
Hornungné Bándi Gabriella
Nõi egyéni(45 +):
1. Balta Rózsa
2. Takács Éva
3. Saáry Katalin
Mezõ Eszter

Nõi egyéni (55 +):
1. Magyarosi Edina
2. Takács Éva
3. Szabó Éva

Nõi egyéni (60 +):
1. Gellén Mariann
2. Póka Ágnes
3. Szilágyi Ágnes
4. Bércesi Júlianna

Férfi páros (-90):
1. Kisgyörgy Gergely – Pincési Endre
2. Pesta Zoltán – Miklósi Levente
3. Bíró Gyözõ – Minarits Zoltán
Kõhalmi Péter – Dénes Tamás

Férfi páros (90 +):
1. Pór Péter – Milosákovics János
2. Pásti Mihály – Jáger Zoltán
3. Simiglai István – Lehel Zsolt
Mátés József – Verebély Zoltán
Férfi páros (110 +):
1. Dénes Péter – Pesta Zoltán
2. Almai János – Fülöp László
3. Alapy Gáspár – Koncz Tamás
Rajcsányi Péter – Rudas László

Férfi páros (130 +):
1. Berkes Pál – Homródi Péter
2. Szabó István – Varannai Csaba
3. Kádár Endre – Almai János
Harmath Gyula – Halmos Imre
Nõi páros (- 90):
1. Szõke Kriszta – Makarész Katalin
2. Paszér Éva – Szabó Éva
3. Udvardy Edit – Krassóy Szilvi
Nõi páros (90 +):
1. Balta Rózsa – Grempsberger Júlia
2. Tombor Zsuzsa – Hornungné Bándi Gabriella
3. Németi Klára – Tóth Margit

Nõi páros (110 +):
1. Széll Erzsébet – Magyarosi Edina
2. Berkes Mechthild – Takács Éva
3. Molnár Éva – Balog Ildikó
Faragó Mária – Jana Gulasova

Vegyes páros ( -90):
1. Dorka András – Balta Rózsa
2. Simiglai István – Krassóy Szilvi
3. Pór Péter – Paszér Éva
Verebély Zoltán – Pénzes Aléna

Vegyes páros (90 + ):
1. Milosákovics János – Grempsberger Julianna
2. Kõhalmi Péter – Jana Gulasova
3. Lehel Zsolt – Molnár Éva
Vegyes páros (110 +):
1. Berkes Pál – Petõ Éva
2. Harmath Frigyes – Szabó Éva
3. Homródi Péter – Berkes Mechthild
Rudas Lészló – Simig Anikó
Vegyes páros (130 +):
1. Kamerda Károly – Faragó Mária
2. Hõnich István – Szilágyi Ágnes
3. Põcze Tibor – Hegyaljai Teréz
Soltész János – Péceli Edit

HALKER KUPA VETERÁN 2011. 06. 03-05 VERSENYKIÍRÁS

KATEGÓRIA: 3
RENDEZÕ: Balatonboglári Tenisz Club
VERSENYIGAZGATÓ : Berkes Pál
VERSENYBÍRÓ : Harmath Frigyes

Versenyszámok:
FE 35,45,55,65,70
NE 35,45,55,65
FP -90,90+,110+,130+
NP -90,90+,110+,130+
VP -90,90+,110+,130+
Vigasz

A játékosok 1 egyéni, 1 egynemû páros és 1 vegyes páros versenyszámban indulhatnak!
Három versenyszámban csak az indulhat, aki vállalja egy napon mind a három versenyszámban a játékot!

KEZDÉSI IDÕPONTOK:
03 – án pénteken :
9:00 – 9:30 FE 65,70,
10:00- 10:30 FE 35,45,55.
13:00 – 13:30 NE 35,45,55,65

Férfi párosra a jelentkezés minden korosztályban legkésõbb péntek 16 óráig
(sorsolás 16:00 órakor)
Nõi párosra a jelentkezés minden korosztályban legkésõbb péntek 17 óráig
(sorsolás 17:00 órakor)
Vegyes párosra a jelentkezés minden korosztályban legkésõbb péntek 18 óráig )
(sorsolás 18:00 órakor)

NEVEZÉS: helyszíni aláírással, nevezési díj befizetésével.
NEVEZÉSI DÍJ: egyesben 4 000 Ft, párosban 2 000 Ft személyenként és verseny-
számonként. A 65 éven felüli versenyzõk a nevezési díj felét fizetik
SORSOLÁS: minden versenyszámban közvetlenül az aláírásos jelentkezés után ! ! !

DÍJAZÁS: 1 – 3 helyezett serleg
Vigaszversenyben: oklevél

KÜLÖNDÍJ: Harmath Lajos emlékdíj , a FE 70 versenyszám gyõztese
Mészáros Gyõzõ emlékdíj, a FE 35 versenyszám gyõztese
Kertész László emlékdíj, a FE 65 versenyszám gyõztese
Tamássy Lia emlékdíj, a legnagyobb létszámú NE versenyszám gyõztese

VENDÉGLÁTÁS: péntek 19:00 Hivatalos megnyitó a Tenisz Clubban,
szombat 19:00 közös vacsora

INFORMÁCIÓ: Berkes Pál,85/350-896; 30/216-5613; pálya: 85/351-.241,
E-mail :Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KapcsolatLépj velük kapcsolatba elérhetőségeink bármelyikén

 

Üzenj nekünk!

Információk

Teniszpálya 06 / 30 / 1033 133

Büfé 06 / 70 / 622 20 06

Pór Krisztina 06 / 20 / 593 42 47

Címünk

Balatonboglári Tenisz Club
8630 Balatonboglár, Tinódi u. 2

Nézd meg a térképen